느헤미야 7장 카롤리
- 1 És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták őrizetre;
- 2 És hadnagyokká tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál.
- 3 És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg az őrök ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe.
- 4 A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.
- 5 Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyűjtsem az előljárókat, a főembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, a kik először jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:
- 6 Ezek a tartománynak fiai, a kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.
- 7 Kik jövének Zorobábellel: Jésua, Nehémiás, Azariás, Raámia, Nahamáni, Mordokhai, Bilsán, Miszpereth, Bigvai, Nehum, Baána. Izráel népe férfiainak számok ez:
- 8 Parós fiai: kétezerszázhetvenkettő;
- 9 Sefátja fiai: háromszázhetvenkettő;
- 10 Arah fiai: hatszázötvenkettő;
- 11 Pahath-Moáb fiai, Jésua és Joáb fiaitól: kétezernyolczszáztizennyolcz;
- 12 Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
- 13 Zattu fiai: nyolczszáznegyvenöt;
- 14 Zakkai fiai: hétszázhatvan;
- 15 Binnui fiai: hatszáznegyvennyolcz;
- 16 Bébai fiai: hatszázhuszonnyolcz;
- 17 Azgád fiai: kétezerháromszázhuszonkettő;
- 18 Adónikám fiai: hatszázhatvanhét;
- 19 Bigvai fiai: kétezerhatvanhét;
- 20 Adin fiai: hatszázötvenöt;
- 21 Áter fiai, Ezékiástól: kilenczvennyolcz;
- 22 Hásum fiai: háromszázhuszonnyolcz;
- 23 Bésai fiai: háromszázhuszonnégy;
- 24 Hárif fiai: száztizenkettő;
- 25 Gibeon fiai: kilenczvenöt;
- 26 Bethlehem és Netófa férfiai: száznyolczvannyolcz;
- 27 Anathóth férfiai: százhuszonnyolcz;
- 28 Beth-Azmáveth férfiai: negyvenkettő;
- 29 Kirjáth-Jeárim, Kefira és Beéróth férfiai: hétszáznegyvenhárom;
- 30 Ráma és Géba férfiai: hatszázhuszonegy;
- 31 Mikmás férfiai: százhuszonkettő;
- 32 Béthel és Ai férfiai: százhuszonhárom;
- 33 A másik Nébó férfiai: ötvenkettő;
- 34 A másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
- 35 Hárim fiai: háromszázhúsz;
- 36 Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt;
- 37 Lód, Hádid és Ónó fiai: hétszázhuszonegy;
- 38 Szenáa fiai: háromezerkilenczszázharmincz;
- 39 A papok: Jedája fiai Jésua családjából: kilenczszázhetvenhárom;
- 40 Immér fiai: ezerötvenkettő;
- 41 Pashur fiai: ezerkétszáznegyvenhét;
- 42 Hárim fiai: ezertizenhét;
- 43 A Léviták: Jésua és Kadmiel fiai, Hódávia fiaitól: hetvennégy;
- 44 Az énekesek: Asáf fiai: száznegyvennyolcz;
- 45 A kapunállók: Sallum fiai, Áter fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai: százharmincznyolcz;
- 46 A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai,
- 47 Kérósz fiai, Szia fiai, Pádón fiai,
- 48 Lebána fiai, Hagába fiai, Salmai fiai,
- 49 Hanán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,
- 50 Reája fiai, Resin fiai, Nekóda fiai,
- 51 Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai,
- 52 Bészai fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai,
- 53 Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,
- 54 Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,
- 55 Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,
- 56 Nesiah fiai, Hatifa fiai;
- 57 A Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szófereth fiai, Perida fiai,
- 58 Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,
- 59 Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hassebaim fiai, Ámon fiai;
- 60 Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai, háromszázkilenczvenkettő.
- 61 És ezek, a kik feljövének Tel-Melahból, Tel-Harsából, Kerub-Addán-Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-é?
- 62 Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai, hatszáznegyvenkettő;
- 63 És a papok közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, a ki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget és ezek nevéről nevezteték;
- 64 Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;
- 65 És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;
- 66 Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.
- 67 Szolgáikon és szolgálóikon kivül – ezek valának hétezerháromszázharminczheten – valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszáznegyvenöten;
- 68 Lovaik hétszázharminczhat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;
- 69 Tevéik négyszázharminczöt, szamaraik hatezerhétszázhúsz.
- 70 Némelyek pedig a családfők közül adakozának az építésre: a király helytartója ada a kincsekhez aranyban ezer dárikot, ötven medenczét, ötszázharmincz papi ruhát;
- 71 A többi családfők pedig adának az építés költségére aranyban húszezer dárikot, és ezüstben kétezerkétszáz mánét;
- 72 És a mit a többi nép ada, az aranyban húszezer dárik, és ezüstben kétezer máne, és hatvanhét papiruha vala.
- 73 És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.