욥기 29장 카롤리

1. ¹ Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2. ² Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3. ³ Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4. ⁴ A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5. ⁵ Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6. ⁶ Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7. ⁷ Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8. ⁸ Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9. ⁹ A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10. ¹⁰ A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11. ¹¹ Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12. ¹² Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13. ¹³ A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14. ¹⁴ Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15. ¹⁵ A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16. ¹⁶ A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17. ¹⁷ Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18. ¹⁸ Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19. ¹⁹ Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20. ²⁰ Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21. ²¹ Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22. ²² Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23. ²³ Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24. ²⁴ Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25. ²⁵ Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.