시편 102편 카롤리

1. ¹ A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2. ² Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3. ³ Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4. ⁴ Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
5. ⁵ Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
6. ⁶ Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7. ⁷ Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8. ⁸ Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
9. ⁹ Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10. ¹⁰ Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11. ¹¹ A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12. ¹² Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
13. ¹³ De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
14. ¹⁴ Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
15. ¹⁵ Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16. ¹⁶ És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
17. ¹⁷ Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
18. ¹⁸ Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19. ¹⁹ Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
20. ²⁰ Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
21. ²¹ Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
22. ²² Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
23. ²³ Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24. ²⁴ Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25. ²⁵ Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
26. ²⁶ Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27. ²⁷ Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28. ²⁸ De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
29. ²⁹ A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.