시편 18편 카롤리
- 1 Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, a ki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből.
- 2 És monda: Szeretlek Uram, én erősségem!
- 3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.
- 4 Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
- 5 Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.
- 6 A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.
- 7 Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
- 8 Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindultak, mert haragra gyúlt.
- 9 Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle.
- 10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.
- 11 Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.
- 12 A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek.
- 13 Az előtte lévő fényességből felhőin jégeső tört át és eleven szén.
- 14 És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső hullt és eleven szén.
- 15 És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.
- 16 És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai; a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fuvásától.
- 17 Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből.
- 18 Megszabadított engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál.
- 19 Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.
- 20 És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.
- 21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem;
- 22 Mert megőriztem az Úrnak útait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől.
- 23 Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól.
- 24 És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől.
- 25 És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint; kezeim tisztasága szerint, a mi szemei előtt van.
- 26 Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.
- 27 A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy.
- 28 Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod;
- 29 Mert te gyujtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.
- 30 Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.
- 31 Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsuk ő mindazoknak, a kik bíznak benne.
- 32 Mert kicsoda Isten az Úron kivül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
- 33 Az Isten, a ki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat:
- 34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.
- 35 Ő tanítja kezemet a harczra, karjaim meghajlítják az érczíjat.
- 36 És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.
- 37 Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.
- 38 Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.
- 39 Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.
- 40 Mert te öveztél fel engem erővel a harczra, alám görbeszted az ellenem felkelőket.
- 41 És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.
- 42 Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz és nem felelt nékik.
- 43 És apróra törtem őket, a milyen a szél elé való por, és megtapodtam őket mint utcza sarát.
- 44 Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól; nemzetek fejévé tettél engem; oly nép szolgál nékem, a melyet nem ismertem.
- 45 A mint hall a fülök, engedelmeskednek, és idegenek is hizelegnek nékem.
- 46 Az idegenek elepedtek, és reszketve jőnek elő zárt helyeikből.
- 47 Él az Úr és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én idvességemnek Istene!
- 48 Az Isten, a ki bosszút áll értem, és népeket hajlít alám;
- 49 A ki megment engem ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők fölött is felmagasztalsz engem, az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
- 50 Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek.
- 51 Nagy segítséget ád az ő királyának és irgalmasságot cselekszik az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.