골로새서 3장 카롤리

  1. 1 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
  2. 2 Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.
  3. 3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
  4. 4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.
  5. 5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;
  6. 6 Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;
  7. 7 Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban.
  8. 8 Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.
  9. 9 Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.
  10. 10 És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:
  11. 11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
  12. 12 Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
  13. 13 Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;
  14. 14 Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.
  15. 15 És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.
  16. 16 A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
  17. 17 És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.
  18. 18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban.
  19. 19 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek.
  20. 20 Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.
  21. 21 Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
  22. 22 Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.
  23. 23 És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;
  24. 24 Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
  25. 25 A ki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.