디모데전서 4장 카롤리
- 1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
- 2 Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
- 3 A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
- 4 Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal;
- 5 Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által.
- 6 Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;
- 7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:
- 8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.
- 9 Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk.
- 10 Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek.
- 11 Ezeket hirdessed és tanítsad.
- 12 Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.
- 13 A míg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
- 14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.
- 15 Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.
- 16 Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.